Café
2021-10-25

Elkezdődött az idei Bartók Világverseny

A résztvevő kvartettek fellépési sorrendjének meghatározásával kezdődött el hétfőn délután a Zeneakadémia vasárnapig tartó Bartók Világversenye. Az idén vonósnégyes formációk számára rendezett megmérettetés élő fordulói keddtől a Zeneakadémia Solti termében várják a közönséget.

A sorsoláson a Zeneakadémia versenyeinek hagyománya szerint a legfiatalabb induló, a japán Quartet Integra hegedűse, Miszava Kioka húzta ki az elsőként fellépő vonósnégyes sorszámát, amely a bécsi székhelyű Chaos String Quartet lesz a kedden kezdődő elődöntőkben. A többiek betűrendben követik majd az ábécé végéig, majd onnan elölről, az egész verseny alatt.
Mint a szervezők emlékeztetnek, a 2017-ben elindított versenysorozat hatéves ciklusokban valósul meg. A páratlan években a hangszeresek mérettetik meg magukat: először a hegedűsök, őket 2019-ben követték a zongoristák, 2021-ben pedig a vonósnégyesek. A páros években zeneszerzői verseny zajlik, mindig a következő esztendő hangszeres megmérettetésének megfelelő művekkel, és az itt győztes kompozíciók bekerülnek a repertoárba.
Az elő- és középdöntők, a döntő, valamint a díjkiosztó gálakoncert élőben követhető a Zeneakadémia Solti termében és online felületein, de beszámol róla a közmédia is.
A közlemény szerint az idén választható műveket tartalmazó lista Haydntól Ligetiig a vonósnégyes-irodalom kiemelkedő szerzeményeit tartalmazza. A repertoárban szerepel Bartók több műve, illetve a 2020-as, zeneszerzőknek megrendezett forduló díjazott alkotásai: az első helyezett, japán Okamoto Sinszuke és a különdíjas Brandenburg Ádám vonósnégyesre írt műve is.
A 24 ezer euró összdíjazású Bartók Világversenyen különdíjakat is kioszthat a nemzetközi zsűri. A grémiumban idén Kelemen Barnabás, Keller András és Rolla János hegedűművészek, valamint Tallián Tibor zenetörténész mellett a világ kamarazenei életének elismert személyiségei foglalnak helyet: Mikhail Kopelman orosz-amerikai hegedűművész; Björg Lewis norvég csellóművész, a Vertago Quartet alapító tagja; Johannes Meissl osztrák hegedűművész, a Bécsi Zeneművészeti Egyetem kamarazene-professzora és rektorhelyettese, az Artis Quartet tagja; valamint Oike Ami hegedűművész, a Tokiói Művészeti Egyetem (GEIDAI) tanára.
Az idei verseny előválogató testülete - Keller András hegedűművész és karmester, valamint a Zeneakadémia két oktatója: Falvay Attila hegedűművész, a Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere és Kováts Péter, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője - úgy döntött, hogy a jelentkező kvartettek közül a tervezett 12 helyett 15 formációt enged tovább. A versenyzők Amerika, Ázsia és Európa fiatal tehetségei lesznek, köztük egy magyar együttes is bekerült az elődöntőbe.
Végül az élő fordulókban tizenegy kvartett vesz részt. A bécsi illetőségű Chaos String Quartet; az Izraelből, Koreából-Kanadából, Saint Luciából és az Egyesült Államokból származó tagokból álló, az Indianai Egyetemen létrehozott Dior Quartet; a japán tagokból álló Quartet Integra; a salzburgi Mozarteum növendékei által létrehozott, Bécsben működő Javus Quartet; a zeneakadémista magyar tehetségekből álló Korossy Quartet; a Zürichi Zeneművészeti Főiskola négy növendéke alapította Modulor String Quartet; a Dán Királyi Zeneakadémián tanuló tagokból álló, koppenhágai székhelyű Novo Quartet; a dél-koreai Risus Quartet; a belgiumi Sonoro Quartet; a New York-i The Juilliard School egykori és jelenlegi diákjai alapította Unison Quartet, valamint a több országból származó, jelenleg észak-rajna-vesztfáliai bázisú Velvet Quartet.

Komróczki Dia

A fertőzöttek száma 244 millió, a halálos áldozatoké több mint 4,954 millió a világon

MTI

Szerző
Hasonló cikkek