Café
2021-09-25

Meghalt Baksa-Soós János

Hosszas betegséget követően, öt nappal hetvenharmadik születésnapja után meghalt Baksa-Soós János, választott nevén Január Herceg Tova ICY képzőművész, performer, a Kex együttes egykori énekese – közölte a Magyar Naranccsal a család.

A nyolcvanas évek undergroundjának fontos előképe volt Baksa-Soós János és a Kex zenekar működése a hetvenes évek elején, ami elsősorban a későbbi koncertszínpadok megnyilvánulásainak lett kiindulópontja.

Az 1968-tól 1971-ig működő Kex együttes különleges fellépéseinek kulcsfigurája Baksa-Soós János volt, akinek rögtönzésre épülő előadásai, színpadi mutatványai kerültek a középpontba. A zenei betétek és aláfestések, sőt, maguk a dalok is az ő spontán, happeningszerű magánszámait szolgálták. Pimasz performanszaiba pedig nemcsak a zenekar, hanem a közönség tagjait is bevonta: kabaréba illő tréfáinak áldozatai, tragikomikus történeteinek szereplői legtöbbször a hallgatóság soraiból kerültek ki. Valósággal ontotta magából a groteszk meséket és szürreális látomásokat, a környezetétől kapott impulzusokat pedig rögtön beépítette a műsorba.

1971 őszén pedig Baksa-Soós János elhagyta Magyarországot és pár hónap alatt kiderült, hogy nélküle a Kex működésképtelen. 

Baksa-Soós 1971-ben, a hatósági zaklatások miatt hagyta el az országot. Nyugat-Németroszágba ment, ahol Essenben grafikát tanult, majd a düsseldorfi Kunstakademie-n folytatott festészeti és szobrászati tanulmányokat; olyan mesterei voltak, mint Joseph Beuys vagy Gerhard Richter.

Fia, a Magyarországon élő Baksa-Soós Attila facebook oldalán egy 9 évvel ezelőtt írt versével búcsúzott apjától. 

Hadházi Balázs

Nem volt ötös a lottón

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek