Belföld
2021-03-09

Lesz-e horgászati tilalom a kéthetes lezárás alatt?

Megjelent a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) tájékoztatása az újabb, kényszerű szigorító kormányzati intézkedések kapcsán.

A MOHOSZ március 8-tól életbe lépő kormányzati szigorítások szerint aktualizált eljárásrendi tájékoztatója értelmében a horgászat egyéni szabadidős sporttevékenység. Ezért az továbbra is megengedett (az érvényben lévő szabályozásokat betartva: csak nappali időszakban, nem csoportosan stb.).

„A sporthorgászat a 2021. március 8-március 22-ig terjedő időszakban egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható. Úgy, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. A horgászat során – a belterületek kivételével – nem kell a maszkot viselni.” 

Este 8 óra és reggel 5 óra közötti időben az éjszakai horgászat továbbra sem engedélyezett.

„Állami horgászvizsga 2021. március 8-tól március 22-ig nem lehetséges. A jelentkezőket a vizsgabizottságok lehetőség szerint kiértesítik, valamint a HORINFO szakrendszer a tárgyban 2021. március 7-én külön rendszerüzenetet is küld ki.”A tájékoztatásban foglaltak alapján – bizonyos feltételekkel – 2021. március 22-től az elektronikus támogatású állami horgászvizsga ismét megrendezhető.

 

Hol horgásszak?

Ha nem tudod, hová indulj horgászni, mi összeszedtük a szerintünk legjobb tíz hazai desztinációt. Ezek közül a Balatonnál biztosan halbőség várható, mert a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. tonnaszám telepít a tóba, több horgászható halfajt. Ha pedig második legnagyobb tavunkat, a Tisza-tavat választjuk, ott is sok érdekességre bukkanhatunk.

Forrás: MOHOSZ

 

Debrecenben nem emelkedett a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Erőfelmérő is lesz a Loki számára az MTK elleni kupameccs

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek